Árvíz után – kockáztatni 2700 forintért???

(A következő cikk a régi honlapomon jelent meg 2010. július 1-én…)
Levonultak a nagy áradások és az összegzésből én sem szeretnék kimaradni. Ezúttal azonban az érzelmi húrokat másképp pengetném…

A magyar médiában kedvelt fogás az, hogy az operatőr megmutatja a romokat, a riporter együttérző szavakat mond a felkonfban, majd a kamera ráfordul a romok fölött könnyező károsultra, aki elcsukló hangon összegzi a helyzetet:- Egy élet munkáját vitte el a víz!!…
– Biztosítása volt?
– Arra már nem jutott…
snitt….Ebben a pillanatban az emberek nagy többségében az fogalmazódik meg, hogy ott áll a szerencsétlen kiszolgáltatott ember segítség nélkül – immár nincstelenül -, s a nagybetűs BIZTOSÍTÓ nem ad egy fillért sem! (miért is adna, hiszen nem volt szerződött partnere a károsult…)
Nos, nem restelltem és három biztosító ajánlatát összevetettem, vajon tényleg megfizethetetlen-e egy lakásbiztosítás?
Edelényre, az idei áradásban egyik legjobban érintett településre kalkuláltam, mégpedig egy 100 (!!!) négyzetméteres családi házra. (Azért a sok felkiáltójel, mert az átlagos családi ház olyan 70-80 m2) Úgy számoltam, hogy a képzeletbeli emberünk havonta szeretne fizetni mégpedig csekkel. Ez azért lényeges, mert a csoportos beszedést minden biztosító jobban preferálja, vagyis az itt kihozott árak nem is a legalacsonyabbak!!

Lássuk a díjakat!

Biztosító fizetési ütem szerinti díj éves befizetés összege
Allianz 2.699.– Ft/hó (csekk) 32.388.- forint/év
Generali 10.901.– Ft/negyedév (lehívás) 43.602.– forint/év
Aegon 16.284.– Ft/negyedév (lehívás) 65.136.– forint/év

Ahogy látszik havi 2.700.- forintból már megfizethető egy 100 négyzetméteres családi ház biztosítása Edelényben. Sőt! Az Allianz estében van olyan lehetőség, hogy havi szinten 2.159.– forint a biztosítás díja.
Megéri kockáztatni??