…itt a Kánaán??? – Az Egészségbiztosításokról érthetően

Kézenfekvő és hatásvadász dolog lenne ha erre a kérdésre alapoznám a következő írásomat: Mi a különbség a következő képek között?

 

 

Mind a két kép a mai egészségügyet szimbolizálja. Míg az első a valóságot, addig a második a lehetőséget!
Meggyőződésem, hogy értelmes embereknek írogatok, ezért kihagyom azt a kínálkozó lehetőséget, hogy rákérdezzek: Ön melyik kórteremben szeretne feküdni???
Inkább egy példán keresztül vezetem le, hogy mi értelme van egészségbiztosítást kötni?

Vegyünk egy 28 éves nőt, aki szülés előtt áll. Megállapították a terhességét, annak rendje és módja szerint orvost fogad magánúton, majd kiderül, hogy császárral fog szülni. Az itt következő összegek a neten terjedő adatokon alapulnak.

Havi terhesgondozás: 9x 5-8 ezer forint = 45-72.000.- forint
Fogadott orvosnak tiszteletdíj: 50-80 ezer forint
Egyéb tiszteletdíjak: 30-50 ezer forint
Összes költség: 125-172.000.- forint

Tételezzük fel, hogy ugyanennek a hölgynek van olyan “fullos” egészségbiztosítása, ami fizet az ellátásért, valamint fizet a bekövetkezett biztosítási eseményekre is. Ezért évente (biztosítótársaságtól és módozattól függően) kb. 220 ezer forintot fizet.
Lássuk, mit is kap a pénzéért!

Call Center + Orvosi infovonal
Évente váltakozva egy alap és egy emeltszintű szűrővizsgálat
Belgyógyászati vizsgálatok
Szakorvosi vizsgálatok + alap-labor és alap-diagnosztikai vizsgálatok (Benne a terhesgondozás is!)
Fejlett diagnosztika
Egynapos sebészet
Otthonápolási támogatás
Betegszállítás
Baleseti maradandó egészségkárosodás (50% fölött) + Rehabilitációs támogatás
Őssejt levétel
Második orvosi vélemény

És most lássuk, hogy a példaként említett szülés esetén milyen biztosítási összegeket kapna! (Tételezzük fel, hogy a császármetszéses szülés után még négy napig marad csak a kórházban! Tegyük hozzá: Nem az átlag kórteremben kell gondolkodni, hanem un. hotelszolgáltatásos kórterem lebegjen az olvasó szeme előtt!..)

Kórházi napi térítés (összesen): 100.000.- forint
Közepes műtéti térítés: 250.000.- forint
Szülési támogatás: 100.000.- forint
Gyógyulási támogatás: 350.000.- forint

Összesen: 800.000.- forint
Erősítsük meg ismét: Ezt az összeget Ő KAPJA!

Tehát a válasz a címbeli kérdésre: Nincs itt a Kánaán, de lehet emberarcú, korszerű hálapénzmentes egészségügyi szolgáltatásban része mindenkinek!