10 tudnivaló a GFB Kampányról

“Ismét itt a szokásos novemberi kampányidőszak, ideje váltani!” – gondolja az átlagautós. 10 pontban összefoglalnám a legfontosabb tudnivalókat ezzel kapcsolatban.

  1. A hagyományos kampány csak azokat érinti, akik 2010. január 1. ELŐTT vásárolták a gépkocsijukat!
    Mindenki, aki az előbbi időpont UTÁN lett tulajdonos az nem érintett ebben a kampányban, mert az Ő évfordulója az a nap, amikor megvásárolta a járművét.
  2. Szerződést annak kell kötni, aki a jármű forgalmijában bejegyzett ÜZEMBENTARTÓ!
  3. A biztosítóknak 60 nappal a fordulópont előtt kell nyilvánosságra hozniuk a díjakat. (Jelen esetben ez az időpont: November 2.)
  4. A jelenleg érvényes (…és a kampányban érintett) szerződések esetében a jelenlegi biztosítónak az évforduló előtt 50 nappal kell közölni, hogy az érvényes szerződésért mekkora díjat szedne be a következő évben. Ez az időpont jelen esetben november 11. (nem érdemes tehát addig izgulni… 🙂  )
  5. Aki az előző szerződésének megkötésekor úgy nyilatkozott, hogy kedvezményért cserébe hozzájárul, hogy a biztosító E-mailben (vagy portálon keresztül) értesítse a szerződésével kapcsolatban, az ne várja a postást! Az Ő esetében nem fogják hagyományos levélben kiküldeni a jövő évi tarifát! Ellenőrizzék az E-mail fiókokat!
  6. Felmondani a jelenlegi szerződést december 1-ig lehetséges.
  7. Új szerződést kötni, december 31-ig lehet.
  8. Ha valaki kárt okozott annak 2 bónuszfokozatot visszaesik a besorolása. Kármentes év után 1 fokozatot emelkedhet a bónusz, egészen B10-ig.
    Aki – mondjuk – november 17-én új szerződést köt, ami január 1-én lép életbe és kap kármentességi kedvezményt, viszont december 15-én kárt okoz, akkor elveszíti a kármentességi kedvezményét! Erre érdemes odafigyelni, mert komoly kedvezményeket adtak a biztosítók a kármentes vezetésre!
  9. Aki az Astra biztosító ügyfele volt, de még nem mondta fel a szerződését, annak is érdemes most váltani, hiszen az eddigi gyakorlat szerint a biztosítók komoly kedvezményeket adnak a kampányidőszakban. A még élő astrás szerződéseket mostani átkötés esetén ráadásul fel sem kell mondani, az új biztosító köteles befogadni az új szerződést.
  10. Érdemes ebben az időszakban áttekinteni az egyéb szerződéseket (CASCO-, Lakás-, Balesetbiztosítás), mert az együttkötésekért is kedvezményeket adnak!