Teendők gépjárműkár esetén

A következő cikk a régi honlapomon jelent meg 2009. május 15-én… (Ekkor még az Allianz-nak dolgoztam, ezért vannak allianzos utalások benne, de a kárrendezés elve, folyamata gyakorlatilag ugyanaz bármely társaságnál…)

Időről-időre nem árt, ha az ember felfrissíti a tudását bizonyos témakörökben. Tapasztalatom, hogy gyakran a szerződés megkötéséig terjed az ügyfelek ismerete, azt már nem tudják, ha káresemény történik mit is kell tenni??
Egy korábbi írásomban már összefoglaltam a teendőket gépjárműkár esetén, most a céges tanácsokat közlöm majd folytatásokban. Ami a jó, hogy nemcsak gépjármű, hanem lakásbiztosítások esetében is konkrét tennivalókat, információkat olvashat az érdeklődő ha hetente visszatér erre a honlapra!

Ezen a héten azt tudhatjuk meg, mit is kell tenni gépjárműkár bekövetkeztekor?
Gépjárműkár esetén mit tegyünk?
Saját hibás kár esetén:

  • ha rendelkezik cascobiztosítással, ennek a terhére történhet a kárkifizetés
  • A káreseményt 2 napon belül be kell jelenteni az Allianz Hungária Biztosító Zrt. lakóhelye (telephelye) szerint illetékes kárrendező egységénél a Gépjármű-kárbejelentési adatlapon

Idegenhibás, illetve egyéb kár esetén:

  • töltse ki a másik féllel közösen az Európai baleseti bejelentőt, ami után mindkét fél rendelkezésére áll egy-egy eredeti példány. Ezen mindkét fél adatainak szerepelniük kell. A kitöltéshez a nyomtatvány hátoldalán található útmutató nyújt segítséget. Ügyelni kell a nyomtatvány teljes körű és pontos kitöltésére. Kérjük, hogy a kárrendezési eljáráshoz szükséges egyéb adatokat a Kiegészítő az „Európai baleseti bejelentőhöz”
  • Ha nincs kéznél az Európai baleseti bejelentő, e célra gépjármű-kárrendezési egységünknél egy Gépjármű-kárbejelentési adatlapot
  • Ha személyi sérülés is történt, feltétlenül kérjen rendőri intézkedést! Személyi sérülést külön adatlapon kell bejelenteni, a káresemény után minél hamarabb.
  • Ha Ön a károkozó, kérjük, jelentse be a kárt 8 napon belül saját biztosítójánál, a lakhelye szerint illetékes egységnél. (Saját kárának megtérítésére a casco biztosítás alapján van lehetőség.)
  • Ha Ön a károsult, kárigényét a káreseményt követő 30 napon belül be kell jelentenie a károkozó biztosítójánál.
  • Ha a károkozó külföldi állampolgár volt, a kárt a Mabisz bármelyik tagbiztosítójánál bejelentheti. Saját érdekében fontos feljegyezni a károkozó külföldi felelősségbiztosítójának nevét, a birtokában lévő zöldkártya számát és érvényességi idejét. Ebben az esetben is feltétlenül kérjen rendőri intézkedést!

Vélemény, hozzászólás?