Szájbarágó – Amit a GFB kötésről tudni kell

Bár egyre kisebb a jelentősége, az autósok többségének a november hónap egyet jelent a Kötelező biztosítás átkötésével. Néhány mondatban leírom a legfontosabb tudnivalókat, időpontokat.
Egyfajta FAQ-ot vagy GYIK-et készítettem azokat a kérdéseket összegyűjtve, melyeket rendszeresen feltesznek ilyenkor az ügyfelek, érdeklődők.

Mindenek előtt: Kinek szól a kampány?

Az ezévi kötelező-kampányban azok érdekeltek, akiknek a gépjárműve 2010. január 1. előtt lett forgalomba helyezve. Akik az előbbi dátum UTÁN vettek gépkocsit, azok most nem érintettek, mert nekik az évfordulójuk a jelenlegi Kötelező biztosítási szerződésük dátuma. (Vagyis: Ha valaki 2010. szeptember 5-én vett egy autót és kötött rá Kötelezőt, az már valószínűleg túl van a maga kampányán…)
Kiegészítés: Ők is köthetnek, nincsenek kizárva a “buliból”! Viszont nem árt a jó memória, mert aki idén szeptemberben kötötte a GFB-jét és esetleg felmondaná most novemberben és rögtön megkötné 2012 szeptemberi kockázatviselési kezdettel – nos, az legalább ne felejtse el, hogy ott ketyeg a kész szerződése a fiókban!!… 🙂 

“Mennyi lesz a díjam”?

A biztosítóknak közölniük kell a jelenlegi szerződés díját az évforduló előtt 50 nappal. Ezt vagy levélben, vagy internetes felületen és/vagy E-mail-ben teszik meg.

“Kötelező a Kötelezőt felmondani”?

Nem kötelező! Azt szoktam javasolni, hogy mindenki érdeklődje meg a jövő évi díját és csak utána kezdjen el keresgélni. Személy szerint az én GFb-m 2007 óta van érvényben, mert azóta egyszer sem sikerült jobb díjat kapnom.

“Mi a helyzet ezzel a baleseti adóval”?

Az a helyzet, hogy az államnak pénz kell. Mivel az általános iskolát végzettek ismerik a “füstadó” mibenlétét ezért a kreatív “állam bácsi” új és újabb adónemek kiötlésével próbál meg nagyobb bevételhez jutni. Jelen esetben azonban egy kicsit elszámította magát, mert az adócsomag tárgyalása, hatályba lépése a gépjármű kampány kezdete UTÁNRA marad, ezért a biztosítók nettódíjakat közölnek. Erre jön majd az adó…

“Ha jobb az idei ajánlat, mikortól lehet felmondani a régi szerződést”?

Kicsit viccesen, de tényszerűen: A megkötés után azonnal… 🙂
Komolyabban: Az évforduló előtt 30 nappal kell beérkezni a biztosítóhoz a felmondásnak. Ez a jelenlegi Kampány esetében december 1. Az előzőeket is figyelembe véve logikusan az a válasz, hogy az új díjak kihirdetése után (november 1.) lehet felmondani a szerződést.

“Meddig kell beérkezni a felmondásnak?”

Az előbb már említett december 1-ig!

“Hol tudok utána nézni a jövő évi tarifáknak?”

Például ITT…  alt (November 1. után, de ez a kalkulátor egész évben képes elvégezni a feladatát, vagyis az is jegyezze meg a címet, aki nem most kampányol!)
Egyébként a biztosítók kötelesek országos napilapokban is megjelentetni a jövő évi díjakat.

“Ki intézi a felmondást?”

Szabály szerint az ügyfél, de az aláírt felmondó nyilatkozatot az alkusz is továbbíthatja. Jómagam az utolsó héten azt kérem az ügyféltől, hogy intézze saját maga, mert én is postán továbbítom… (inkább nem kommentelem a postai szolgáltatásokat…)

“Mennyivel kevesebbet díjért érdemes felmondani a régi szerződésemet?”

Ezt mindenki maga döntse el! Tudok olyanról, aki 70 forint különbözetért felmondta a régi szerződést és van olyan ügyfelem is, aki évek óta nem foglalkozott ezzel a kérdéssel és éves szinten 40 ezer (igen, jól írtam: 40.000.-) forinttal lett olcsóbb a kötelezője átkötés után.
Azt azonban érdemes még tudni az idén: Nem kap akkora nyilvánosságot a dolog, de az idén startol az a rendszer, ami a kártörténeti adatokat cseréli a biztosítók között. Egy induló rendszerről van szó, ráadásul ott az emberi tényező: Ha valakinek az adatai rögzítése közben csak egy szóközzel többet gépeltek pl. a nevébe, máris nem találja meg Őt a rendszer… Nem tudják lekérni a kártörténetijét és amikor erre figyelmeztetik levélben, de nem reagál rá, akkor nagyon gyorsan elvész a megszerzett bónuszfokozat… alt 70 forintos különbözetért biztos nem vállalnám az ezután következő herce-hurcát – de ez az én véleményem…

“Melyik társasághoz érdemes kötni?”

Ezt is mindenki maga dönti el! A magyar sajátosság az, hogy “minél olcsóbb legyen!”… Sajnos a GFB rendszer kitalálásakor csak az lebegett a törvényhozók szeme előtt, hogy a sérült fél érdekei ne csorbuljanak. Ez rendben is lenne, hiszen az az alapszabály: A Te Kötelező biztosításod NEM NEKED térít! Tehát a magyar ember a legolcsóbbat keresi, s nem nagyon foglalkozik azzal, hogy az általa okozott kárt, hogyan, mi módon rendezi le a biztosítója. Minden kömmentár nélkül idézze fel mindenki a MÁV Biztosító Egyesület esetét!
Megpróbáltam valami módon rangsorolni a Biztosítókat. Igyekeztem kizárni a szubjektumot, csakis olyan adatot kerestem, ami konkrét és kézzel fogható.

Aegon 32.584.068.000
Allianz 143.616.962.000
Generali 79.702.011.000
Genertel 2.673.133.000
Groupama-Garancia 28.148.804.000
K&H 19.307.090.000
KöBE 4.346.324.000
Magyar Posta 6.526.040.000
MKB 203.021.000
Signal 3.318.869.000
TIR 39.283.000
Union 5.655.532.000
Uniqa 13.217.452.000
Wabard 1.832.975.000
(forrás: PSZÁF)

Ezek a számok az adott biztosító un. “Biztosítástechnikai tartalékait” jelentik 2010-ben, forintban kifejezve. Mivel a biztosítóknak csak a “life” és “non-life” változatai működhetnek szigorúan szétválasztva, a “non-life” vagyis nem élet = vagyonbiztosítások üzletág összegei között ott van a GFB, a CASCO és a Lakásbiztosítás is. A biztosítástechnikai tartalék pedig tartalmazza azt az összeget, amit az adott biztosító “zsebből” fizethet károkra.

(Fontos megjegyezni, hogy egy részvénytársasági formában működő biztosító ügyfeleként mindenképpen szolgáltatást kapsz, ha jogos a kárigényed! Még akkor is, ha mondjuk “elfogy” a biztosító pénze, amire nem kerül sor, hiszen a viszontbiztosításokkal fedezik a társaságok ezt a kockázatot)