Utazás európai polgárként – szükséges-e az utasbiztosítás?

Elmesélek egy történetet. Egy példát arra amit a bemutatkozómban jeleztem: Az átlag magyar mindenhez ért…

Adott egy női ügyfél, aki a családban a háttérből intézkedik, amolyan “szelíd erőszak” módon. Megvannak a maga elképzelései és ezeket szépen szisztematikusan meg is valósítja még akkor is, ha a családfő ellenkező álláspontot képvisel. A családfő egyébként az a tipikusan ellenszenves pacák, aki jól menő vállalkozó, ergo: Tényként kezeli, hogy Ő teremtette a világot, vagy ha mégis a Magasságos Mindenható követte el a tettet, akkor Ő biztosan jobban csinálta volna… Ebben a felállásban a feleség intézi a biztosítások ügyeit, ahol persze a férj minden alkalmat megragad annak bizonyítására, hogy mindenki lop, csal hazudik, de a biztosítók ennek a műfajnak a művészei… Az asszony mosolyog a beszélgetéseink közben aztán apa elé tolja a kitöltött papírokat, hogy írja alá a maga részénél…

Nos, az említett ügyfélék nyaralni mentek és a feleség utasbiztosítást szeretett volna kötni.

Kitöltötte az adatközlőt, elkészítettem a díjkínálatokat, elküldtem levélben. A férj válaszolt, s közölte:

felesleges utasbiztosítást kötni, mert uniós állampolgárok vagyunk, jogosultak vagyunk igénybe venni ugyanazokat a szolgáltatásokat, mint  az – egyébként szintén EU-tag – adott célország polgárai!

– Ez így van! -válaszoltam. – Azzal is tisztában vagy, hogy a frekventált tengerparti területeken gyakran magánpraxisok biztosítják az alapellátást? Vagy az megvan, hogy pl. Horvátországban, Franciaországban előre kérik el az ellátás ellenértékét, melyet majd utólag finanszíroz a magyar egészségbiztosítás?
Azt is jó tudni, hogy Horvátországban az Európai Egészségbiztosítási Kártya kizárólag szerződött egészségügyi intézményekben érvényes és a helyi szabályozás szerint az ellátásnak önrésze is van, melyet zsebből kéne fizetni!

– Zsebből kifizetem!!!

– Jó, de csak hogy tudd: Egy másik ügyfél beszámolója szerint egy begyulladt mandula vizsgálata 200, a gyógyszer 300 kunába (összesen forintban kb. 20.500.- forint) került Horvátországban. Ez még talán nem akkora érvágás, de gondolom nem erre szeretnél költeni nyaraláskor. Viszont egy nemrégiben megjelent cikk szerint egy combnyaktörés 42 millióba, egy szívinfarktus 32 millióba kerül az USA-ban! …

Nem volt további ellenkezés…